A Smapp Lab csaknem három éve, 2020 júniusában alakult, a cég az indulása óta dinamikus fejlődésen ment keresztül. Munkájukban az agrár és növényvédelmi szakértelem mellett a mérnöki és fejlesztői tudás is összpontosul, céljuk egy, az eddigieknél sokkal fenntarthatóbb agrárium létrehozása. Különleges termékükkel a nemzet- közi piacon is jelen vannak, befektetőiknek köszönhetően Európán kívül az amerikai konti- nenst is meghódíthatják. Posta Donáttal, a startup cég társalapítójával beszélgettünk.
A Smapp Lab-ot 2019 közepén egy hackaton indította útjára Posta Donát és Bereczki Anna, akik mindketten agrárcsaládból származnak. Alapvető céljuk az volt, hogy valós idejű, lokális adatokat szolgáltassanak a gazdák számára a kártevők elleni védekezés során, hogy hatékonyan, megfelelő időben és optimalizált permetszer kijuttatás mellett vehessék fel a küzdelmet a rovarok ellen, ezzel is hozzájárulva a fenntartható mezőgazdasághoz. „A Smapp Lab azért jött létre, hogy a felesleges permetszer felhasználást megakadályozza. Mert bár permetszert a termesztés során használni kell, ám annak a legnagyobb része teljesen felesleges vegyszer, ami ráadásul nem a jó időben és nem a jó helyre kerül. Ezáltal nem is tudja kifejteni a hatását.” A Smapp Lab ezért abban segíti a gazdákat, hogy jó időben és helyen, a megfelelő mennyiségű növényvédőszert juttassák ki a földjükre, és ezáltal legyőzhessék azokat a kártevőket, amik gyakorlatilag helyettünk ennék meg az általuk megtermelt élelmiszert. A vállalkozás egyébként folyamatos fejlesztéseket végez: az országos gyapottok-bagolylepke csapdahálózat mellett egy digitalizált kukoricamoly és almamoly csapdarendszert is létrehoztak már, de folyamatosan kutatják az újabb és újabb kártevők elleni leghatékonyabb módszereket. S hogy mitől is újdonság a cég módszere?
Olvasd el vagy hallgasd meg a teljes interjút a Growth Magazin legfrissebb számában!