Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Még 1 napig nyitva a jelentkezés!

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket

Budapest, 2024. január 25. – A STRT Holding tavaly ősszel indította el az intenzív, 3 hónapos Launchpad inkubációs programját, melynek során Magyarország legtapasztaltabb vállalkozói, vezetői és befektetői segítik a korai szakaszban lévő és globális ambíciójú csapatokat termékük fejlesztésében és a kívánt befektetés elérésében. A sikeresen debütáló program 2024 tavaszán újra megnyitja a kapuit, a jelentkezéseket január 31-ig lehet benyújtani.

A Launchpad első, 2023 őszi kohortjába több száz jelentkezés érkezett, melyből 25 csapatot hívtak be interjúra, és a program végül 9 csapattal és 20 alapítóval indult el, akiket 4 gyakorló vállalkozó, Deliága Ákos (Talk-A-Bot), Báti Márton (Greenstic), Langmár Péter (STRT Holding NyRt) és Dr Kozma Andrea (STRT Holding NyRt) szakmai vezetők segítették. A három hónap intenzitását jelzi, hogy a vállalkozók összesen 11 heti standupon vettek részt, 28 workshopon fejlesztették készségeiket, és több mint 100 óra mentorálást kaptak a 46 Magyarországról, Finnországból, Németországból, az Egyesült Királyságból és Romániából érkező mentoroktól.

„A program erős alapítói jelenlétet követel meg, de a formátum bebizonyította, hogy akkor lehet kiváló eredményeket elérni, ha a csapatok ebben a három hónapban csak a termékükre fókuszálnak, és hajlandók akár jelentősen is átdolgozni az ötletüket. A Demo Day-en csúcsosodott ki az elhivatott munka eredménye, ahol olyan meggyőző pitchek születtek a nagyközönség előtt, melyek után több tárgyalás is elindult annak érdekében, hogy a STRT által biztosított maximum 30 millió forint befektetés mellé további társbefektetőket tudjanak bevonni a vállalkozások” – foglalta össze a tapasztalatokat Kozma Andrea, a Launchpad szakmai vezetője.

A csapatok többsége a kapcsolati háló kiépítését és a startup ökoszisztéma mélyebb megismerését tartja a program erősségének. „A STRT forrásokat, kapcsolatokat és olyan lehetőségeket biztosított számunkra, amelyek egyébként elérhetetlenek egy ilyen korai fázisban lévő startup számára, és ez nagyban hozzájárult a fejlődésünkhöz” – mondta el Kónya Veronika, a Po’nPa alapítója. „Olyan emberektől kaptunk útmutatást és mentorálást, akik már végigjárták az utat, amin mi még csak most indultunk, akik pontosan tudják, hogy mivel küzdünk, ezért az adott pillanathoz legjobban illő tanácsot kapjuk meg tőlük” – tette hozzá Módli Hunor, a Speedeo alapítója

A tavaszi, 2024. március 18-án induló, angol nyelvű programba fenruár 16-ig lehet jelentkezni online, melynek feltételei változatlanok: a legfontosabb, hogy a program azoknak az alapítóknak szól, akik a három hónap alatt teljes idejüket a projektnek tudják szentelni személyes, budapesti jelenléttel, illetve akiknek a projektje társas vállalkozási formában működik (utóbbihoz cégalapítási segítséget nyújt a STRT.) „A mesterséges intelligencia és a fenntarthatóság a két fő irány, amiben projektszinten gondolkodunk, de bármilyen más témakörben mozgó csapatot bátorítok, hogy jelentkezzen. Kifejezetten bíztatom a vállalkozó nőket is, hogy merjenek belevágni a programba” – hívta fel a figyelmet Kozma Andrea. 

Radnai Márk, a Thetroo alapítója azoknak ajánlja a programot, „akik tanulni akarnak a saját tudásunkról és képességeikről, akik kitartóak és elkötelezettek, hogy szembenézzenek a valósággal, és képesek fejlődni a siker érdekében.” Kónya Veronika, a Po’nPa  alapítója hozzátette, hogy „nem látok hasonló lehetőséget, ami ilyen széles skáláját nyújtaná az induló vállalkozások támogatásának jelenleg.”  

A STRT Holdingról:

A 2023 tavaszán induló STRT Holding célja piaci finanszírozást nyújtani a korai szakaszban lévő startupoknak. Átlagosan 20-30 millió forintos befektetés mellett, első vagy korai befektetőként, hosszútávon szeretnének a kiválasztott cégekkel együtt dolgozni. A felkarolt vállalkozásokat Balogh Péter (Petya) vezetésével tapasztalt csapat menedzseli: Balogh-Mázi Mária (DreamJobs, Baconsult), Kozma Andrea (CEU iLab), Langmár Péter (Green Fox Academy),  Nagy István (NNG) és P. Tóth András (CodeBerry). A STRT Holding elsősorban a B2B SaaS, az AI, az oktatás, a mobilitás és egyéb technológiai területekről keres korai stádiumú, globális ambícióval rendelkező startupokat Magyarországon és a régióban egyaránt.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?