Jelenleg üres a kosarad.
Az egyetemi startup programtól a nemzetközi befektetőig – Petwisecare esettanulmány
A Growth Magazin szerkesztősége aktívan részt vehetett dr. Piller Pálma és a PetWiseCare felkészülésében, így a történetét különösen öröm számunkra bemutatni. Pálma az egyetemi HSUP programból indult,
A Growth Magazin szerkesztősége aktívan részt vehetett dr. Piller Pálma és a PetWiseCare felkészülésében, így a történetét különösen öröm számunkra bemutatni. Pálma az egyetemi HSUP programból indult, majd sikerrel szerepelt az RTL Klub Cápák Között című műsorában, végül magyar és nemzetközi angyalbefektetőktől szerzett kockázati tőkét. Az ambiciózus alapítóra érdemes odafigyelni, mert jó példát mutat a fiatal generációnak. Vállalkozásával azt a célt tűzte ki, hogy elterjessze a felelős állattartást és egy tudatos állattartó közösséget hozzon létre.
A PetWiseCare 2021-ben indította el a projektet egy MVP-vel, és 2023 februárjában hozták létre a céget. Az alapítók, Bagladi Gábor mérnök-informatikus és dr. Piller Pálma állatorvos, az alapoktól kezdve építkeznek. Gábor a honlap fejlesztéséért felelős, míg Pálma a szakmai részt és az operációs feladatokat végzi. A csapatot jelenleg további két marketinges és egy fejlesztő munkatárs is segíti.
Mivel foglalkoztok és mi a missziója a PetWiseCarenek?
Az elfoglalt állattartók problémájára nyújtunk megoldást, hogy akkor is megbízható, hozzáértő emberekre tudják bízni házi kedvenceiket, ha ők – nyaralás, üzleti út, vagy csak egy esti színház miatt – nem tudnak velük lenni.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.