Jelenleg üres a kosarad.
Kategória: // Friss hírek, bejelentések
Elstartolt a V4-Ukraine Talent Fusion Program a visegrádi régió startup ökoszisztémáinak erősítése érdekében, a Visegrád Alap finanszírozásával
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Közép-európai innovációs közösségek együttműködése, ugyanis az Óbuda Uni Venture Capital (HU), az Accelpoint (PL), a Rivne IT Claster (UA) és az Insane Business Ideas (CZ) bejelentették a V4-Ukraine Talent Fusion Program elindítását, mely az Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával valósul meg. Ez a kezdeményezés a visegrádi régió és Ukrajna innovációs ökoszisztémáinak megerősítésére irányul. A program igyekszik enyhíteni a jelenlegi geopolitikai helyzetből adódó kihívásokat, valamint a mélyen gyökerező szocioökonómiai problémákat, nevezetesen: a tőkehiányt, a tech tehetségek kivándorlását és a diverzitás hiányát.
A V4-Ukraine Talent Fusion Program felépítése a különböző programelemeknek köszönhetően igazán átfogó, sokszínű eszközöket és lehetőségeket kínálva ezzel a résztvevők számára.
A program a Tech Talent Superstars eseményekkel kezdődik, melyeket Budapesten, Prágában, valamint Varsóban rendeznek meg a szervezők. Ezen események legfőbb célja a helyi közösségek inspirálása a tech ökoszisztémák tehetségeinek bemutatásán keresztül, példaképeket állítva a résztvevők elé. A rendezvények nagy hangsúlyt fektetnek az esélyegyenlőségre, valamint a fiatal vállalkozók tőkefinanszírozásának támogatására.
A program második pillére a Go & Grow Masterclass sorozat, amely 12 online webináron keresztül ad át gyakorlati tudást. A kurzus egy gondosan összeállított tanterv szerint épül fel, amely az alapvető vállalkozási ismeretektől a növekedési stratégiákon át a tőkebevonásig minden, a startupperek számára elengedhetetlen témát lefed. Ennek eredményeként a résztvevők értékes készségeket sajátíthatnak el akkor is, ha már van vállalkozásuk, de akkor is, ha még csak most gondolkodnak ötletük megvalósításán.
A projekt utolsó eleme az #IamPitching @CEEcosystem Summit. A megmérettetés egy online versennyel kezdődik, amelyre a V4 országok és Ukrajna startupjai jelentkezhetnek egy két-perces videóval. A csapatok feladata a közönség szimpátiájának elnyerése, mivel csak a legtöbb közönségszavazatot kapó 13 startup léphet tovább a következő szakaszba, amely során szakértői mentorálásban és pitch-felkészítésben is részesülnek.
A verseny a CEEcosystem Summit (Budapest) rendezvényen zárul, ahol egy tőkebevonási szakértőkből és befektetőkből álló impozáns zsűri előtt pitch-elnek majd a résztvevők. A továbbjutó startupok különböző támogatásokban részesülhetnek, valamint valódi befektetési lehetőségekhez is juthatnak a jelenlévő
regionális befektetőktől. A projekt szervezői a résztvevő csapatok és a konzorcium partnerei számára szállást és a konferenciára díjmentes belépőket biztosítanak. Emellett, a startupok egy standot is kapnak az eseményen, amely még inkább megkönnyíti az új kapcsolatok építését.
A verseny a DeepTech, a robotika és az automatizálás területére összpontosít a fenntarthatóság, az élettudományok és a védelmi iparágakban, elsősorban a pre-seed és seed szakaszban lévő startupokkal, hangsúlyt fektetve a fiatal tehetségek fejlesztésére.
A szervezők szándéka, hogy ezzel a kezdeményezéssel támogassák a technológiai szektorban lévő együttműködések kialakítását és megerősödését, valamint az innováció támogatása révén növekedjen a V4-ek és Ukrajna ellenálló- és versenyképessége is.
További információkért a #V4UkraineTalentFusion Programról és annak lehetőségeiről látogass el a https://www.talentfusion.eu/ oldalra.
A szervezőkről:
Az OUVC az Óbudai Egyetem befektetési vállalkozása és venture studio-ja, melynek célja, hogy 10 év alatt 10 milliárd forintot helyezzen ki 20-300 millió forint közötti befektetések formájában a világot jobbá tevő innovatív projektekbe. A cég válogatott szakemberei mély szaktudásuk és kapcsolati hálójuk mellett együttesen 60 év tapasztalattal rendelkeznek innovációs programok működtetésében. Korábban startupokat támogattak, finanszíroztak, pályázati forrásokat menedzseltek, nagyvállalatokkal működtek együtt, valamint kormányzati szerveket segítettek tanácsaikkal innovációs stratégiák kidolgozásában.
A 2018 óta működő Accelpoint egy okos technológiákra szakosodott akcelerátor. Nemzetközi partnerekkel, elsőrangú nemzetközi és lengyel vállalatokkal, valamint top üzleti mentorokkal együttműködve segítik a startupok forrásszerzését Lengyelországban és külföldön.
A Rivne IT Klaszter olyan proaktív személyek közössége, akik azzal az elsődleges céllal fogtak össze, hogy támogassák az IT-ipar növekedését mind a városon belül, mind a tágabb Rivnei régióban. Ez a közösség modern, sikeres és előremutató informatikai cégeket foglal magába. A klaszterben nemcsak helyi csapatok, hanem a nemzeti és nemzetközi IT-piaci szereplők képviselői is jelen vannak, akik Rivne régióban létesítettek irodákat.
Az Insane Business Ideas egy európai technológiai innovációs szervezet, amely a mesterséges intelligencia, az egészségügy, a fenntarthatóság és a városfejlesztés területén a legmodernebb fejlesztések élvonalában van. A szervezet a korábban már bizonyított kiválóságával, valamint az innováció ápolása iránti mély elkötelezettségével kész arra, hogy kritikus szerepet játsszon a visegrádi országok startup ökoszisztémájának megerősítésében.
A projektet Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia kormányai társfinanszírozzák a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásán keresztül. Az alap küldetése a fenntartható közép-európai regionális együttműködésre vonatkozó elképzelések előmozdítása.
A Nemzetközi Visegrádi Alap egy nemzetközi támogató szervezet, amelyet a Visegrádi Csoport (V4) országainak (Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia) kormányai hoztak létre. Célja, hogy támogassa a V4-régióban élők közötti, valamint a V4-régió és más országok és régiók közötti szorosabb megértést és együttműködést, különösen a keleti partnerség országainak nem uniós szomszédságában és a Nyugat-Balkánon. Az alap közös támogatási projektek finanszírozásával, valamint egyetemi ösztöndíjak és művészek illetőségének támogatásával segíti a civil társadalom fejlődését. Az alap 8 millió eurós éves költségvetése a V4-ek kormányainak egyenlő mértékű hozzájárulásaiból áll.
További információ kérhető:
Gulyás Gergő
gulyas.gergo@obudaunivc.com
Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad
Még 1 napig nyitva a jelentkezés!
Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad
30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket
Budapest, 2024. január 25. – A STRT Holding tavaly ősszel indította el az intenzív, 3 hónapos Launchpad inkubációs programját, melynek során Magyarország legtapasztaltabb vállalkozói, vezetői és befektetői segítik a korai szakaszban lévő és globális ambíciójú csapatokat termékük fejlesztésében és a kívánt befektetés elérésében. A sikeresen debütáló program 2024 tavaszán újra megnyitja a kapuit, a jelentkezéseket január 31-ig lehet benyújtani.
A Launchpad első, 2023 őszi kohortjába több száz jelentkezés érkezett, melyből 25 csapatot hívtak be interjúra, és a program végül 9 csapattal és 20 alapítóval indult el, akiket 4 gyakorló vállalkozó, Deliága Ákos (Talk-A-Bot), Báti Márton (Greenstic), Langmár Péter (STRT Holding NyRt) és Dr Kozma Andrea (STRT Holding NyRt) szakmai vezetők segítették. A három hónap intenzitását jelzi, hogy a vállalkozók összesen 11 heti standupon vettek részt, 28 workshopon fejlesztették készségeiket, és több mint 100 óra mentorálást kaptak a 46 Magyarországról, Finnországból, Németországból, az Egyesült Királyságból és Romániából érkező mentoroktól.
„A program erős alapítói jelenlétet követel meg, de a formátum bebizonyította, hogy akkor lehet kiváló eredményeket elérni, ha a csapatok ebben a három hónapban csak a termékükre fókuszálnak, és hajlandók akár jelentősen is átdolgozni az ötletüket. A Demo Day-en csúcsosodott ki az elhivatott munka eredménye, ahol olyan meggyőző pitchek születtek a nagyközönség előtt, melyek után több tárgyalás is elindult annak érdekében, hogy a STRT által biztosított maximum 30 millió forint befektetés mellé további társbefektetőket tudjanak bevonni a vállalkozások” – foglalta össze a tapasztalatokat Kozma Andrea, a Launchpad szakmai vezetője.
A csapatok többsége a kapcsolati háló kiépítését és a startup ökoszisztéma mélyebb megismerését tartja a program erősségének. „A STRT forrásokat, kapcsolatokat és olyan lehetőségeket biztosított számunkra, amelyek egyébként elérhetetlenek egy ilyen korai fázisban lévő startup számára, és ez nagyban hozzájárult a fejlődésünkhöz” – mondta el Kónya Veronika, a Po’nPa alapítója. „Olyan emberektől kaptunk útmutatást és mentorálást, akik már végigjárták az utat, amin mi még csak most indultunk, akik pontosan tudják, hogy mivel küzdünk, ezért az adott pillanathoz legjobban illő tanácsot kapjuk meg tőlük” – tette hozzá Módli Hunor, a Speedeo alapítója
A tavaszi, 2024. március 18-án induló, angol nyelvű programba fenruár 16-ig lehet jelentkezni online, melynek feltételei változatlanok: a legfontosabb, hogy a program azoknak az alapítóknak szól, akik a három hónap alatt teljes idejüket a projektnek tudják szentelni személyes, budapesti jelenléttel, illetve akiknek a projektje társas vállalkozási formában működik (utóbbihoz cégalapítási segítséget nyújt a STRT.) „A mesterséges intelligencia és a fenntarthatóság a két fő irány, amiben projektszinten gondolkodunk, de bármilyen más témakörben mozgó csapatot bátorítok, hogy jelentkezzen. Kifejezetten bíztatom a vállalkozó nőket is, hogy merjenek belevágni a programba” – hívta fel a figyelmet Kozma Andrea.
Radnai Márk, a Thetroo alapítója azoknak ajánlja a programot, „akik tanulni akarnak a saját tudásunkról és képességeikről, akik kitartóak és elkötelezettek, hogy szembenézzenek a valósággal, és képesek fejlődni a siker érdekében.” Kónya Veronika, a Po’nPa alapítója hozzátette, hogy „nem látok hasonló lehetőséget, ami ilyen széles skáláját nyújtaná az induló vállalkozások támogatásának jelenleg.”
A STRT Holdingról:
A 2023 tavaszán induló STRT Holding célja piaci finanszírozást nyújtani a korai szakaszban lévő startupoknak. Átlagosan 20-30 millió forintos befektetés mellett, első vagy korai befektetőként, hosszútávon szeretnének a kiválasztott cégekkel együtt dolgozni. A felkarolt vállalkozásokat Balogh Péter (Petya) vezetésével tapasztalt csapat menedzseli: Balogh-Mázi Mária (DreamJobs, Baconsult), Kozma Andrea (CEU iLab), Langmár Péter (Green Fox Academy), Nagy István (NNG) és P. Tóth András (CodeBerry). A STRT Holding elsősorban a B2B SaaS, az AI, az oktatás, a mobilitás és egyéb technológiai területekről keres korai stádiumú, globális ambícióval rendelkező startupokat Magyarországon és a régióban egyaránt.
5,2 milliárd forint: Itt vannak a 2023-as Startup Factory Pályázat nyertesei
Az NKFI Alapból összesen 5,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek oda 11 kiválasztott projektre, melyek közül a legnagyobb összegű támogatás elérte a 899 902 000 forintot.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium bejelentette a 2023-1.1.3-STARTUP pályázati felhívás nyerteseit, amely a technológiai inkubátorok számára biztosított támogatást célozza. Az NKFI Alapból összesen 5,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek oda 11 kiválasztott projektre, melyek közül a legnagyobb összegű támogatás elérte a 899 902 000 forintot.
A pályázati felhívásra összesen 35 pályázat érkezett, mintegy 18,7 milliárd forint finanszírozási igénnyel. A nyertes projektek között szerepelnek olyan neves vállalkozások, mint az OXO Labs, Creative Accelerator Kft., és a Virgo Ventures Kft., amelyek jelentős összegeket kapnak innovatív inkubációs programjaikra.
A támogatások célja, hogy elősegítsék az innovatív technológiákra alapuló korai fázisú startup cégek fejlődését, segítsék új termékeik piacra vitelét és támogassák a szükséges további finanszírozás megszerzését. Az állami-magán társ-befektetési koncepcióra épülő program a korábbi izraeli, finn és szingapúri sikeres példákat követi.
A nyertes projektek kiválasztása során a támogatók különös figyelmet fordítottak a pályázók szakmai hátterére és a tervezett tevékenységek innovatív jellegére. Az elbírálás során előnyt élveztek azok a vállalkozások, amelyek már korábban is sikeresen részt vettek hasonló inkubációs programokban.
A támogatott projektek között szerepelnek például a Startup Campus Inkubator Zrt. „Startup Campus – Ötlettől a nemzetközi piacig! 2.0” programja, a GUKA Energetikai Zrt. „Startup Factory program az informatikai és zöld innovációk szolgálatában” kezdeményezése, valamint a Creative Accelerator Kft. „Specializált élettudományi fókuszú inkubátori programja”.
A projekt futamideje alatt az inkubátorok kötelesek a teljes továbbadott támogatást legkésőbb a projekt fizikai befejezését megelőző hat hónappal kihelyezni, biztosítva ezzel a folyamatos fejlesztést és a cégek támogatását.
Ez a lépés jelentős mérföldkő a hazai startup ökoszisztéma számára, és várhatóan jelentősen hozzájárul a magyar innovációs szektor fejlődéséhez. A támogatott projektek a következő években várhatóan számos új technológiai megoldást és sikeres vállalkozást fognak szülni, amelyek hozzájárulnak Magyarország gazdasági növekedéséhez és nemzetközi versenyképességének erősítéséhez.
A nyertes projektek:
Lunar Program (Lunar Program Zrt.)
– Támogatás összege: 246 500 000 Ft.-White Unicorn Befektetési és Tanácsadó Kft.
– Támogatás összege: 250 000 000 Ft.-Nesprit Ventures inkubációs programja (Nesprit Ventures Zrt.)
– Támogatás összege: 249 999 200 Ft.-Virgo Ventures Technológiai Inkubátor Kft.
– Támogatás összege: 450 000 000 Ft.-Első Közép Európai Hardver Akcelerátor Kft.
– Támogatás összege: 450 000 000 Ft.-STRT -Innovációs inkubátor (STRT Invest Kft. )
– Támogatás összege: 450 000 000 Ft.-BNL Start Partners Kft.
– Támogatás összege: 450 000 000 Ft.-Oxo Labs Startup Factory (OXO Labs Üzletviteli és Tanácsadó Kft.)
– Támogatás összege: 450 000 000 Ft.-Startup Campus (Startup Campus Inkubator Zrt.)
– Ötlettől a nemzetközi piacig! 2.0 – Támogatás összege: 450 000 000 Ft.-GUKA Energetikai Zrt.
– Támogatás összege: 899 902 000 Ft.-Creative Accelerator Kft.
– Támogatás összege: 899 902 000 Ft.-Szerkesztőségünk igyekszik rövid távon felvenni minden nyertessel a kapcsolatot, hogy bemutassuk a programjaikat.
Forrás: https://nkfih.gov.hu/palyazoknak/nkfi-alap/tamogatott-projektek-2023-113-startup
Sam Altmant menesztették az OpenAI-tól
Sam Altmant eltávolították vezérigazgatói és a vállalat igazgatósági tagjának tisztségéből. A volt CEO kulcsszerepet játszott a ChatGPT, a DALL-E 3 és a GPT-4 mögött álló startup megalkotásában
A váratlan fordulatot az igazgatótanács az általuk végzett felülvizsgálati folyamatot követően jelentette be, amely arra a következtetésre jutott, hogy Altman nem volt következetesen őszinte az igazgatóság többi tagjával folytatott kommunikációját illetően , ami aláássa az igazgatóság képességét kötelezettségeinek teljesítésére.
A tanács döntése Altman vezetői képességeibe vetett bizalom elvesztését tükrözi, amint az az OpenAI blogjában is olvasható. Altman, visszatekintve mandátumára, kedvezően nyilatkozott az OpenAI-nál töltött idejéről, és ígéretet tett arra, hogy később közli jövőbeli terveit. E vezetői változások következtében Greg Brockman, az OpenAI egyik alapítója Altman mellett, lemondott az igazgatótanács elnöki posztjáról, de továbbra is az OpenAI elnökeként folytatja, jelentve az újonnan kinevezett ideiglenes vezérigazgatónak, Mira Muratinak, aki korábban az OpenAI CTO-ja volt. Az OpenAI bejelentette, hogy azonnal megkezdi a tartós vezérigazgató keresését.
Az OpenAI igazgatótanácsa, megerősítve elkötelezettségét a mesterséges általános intelligencia előmozdítása iránt az egész emberiség javára, háláját fejezte ki Altman jelentős hozzájárulásaiért a vállalat alapításához és növekedéséhez. A tanács úgy véli, hogy az új vezetés elengedhetetlen a cég jövőbeli irányához, bizalmat szavazva Murati képességeinek az ideiglenes vezérigazgatói szerepkör betöltésére.
Az OpenAI átalakított igazgatótanácsa most Ilya Sutskevert, az OpenAI fő tudományos munkatársát; Adam D’Angelót, a Quora vezérigazgatóját; Tasha McCauley technológiai vállalkozót; és Helen Toner-t, a Georgetown Egyetem Biztonsági és Fejlődő Technológiák Központjának stratégiai igazgatóját foglalja magában. Altman eltávolításának bejelentése váratlan volt, különösen tekintettel arra, hogy nemrég aktívan részt vett jelentős eseményeken, mint az OpenAI első fejlesztői konferenciája és különböző nemzetközi konferenciák.
Altman mandátuma az OpenAI-nál figyelemre méltó volt a kezdetektől fogva. Miután olyan személyekkel együtt alapította a vállalatot, mint Peter Thiel és a LinkedIn társalapítója, Reid Hoffman aki aktívan részt vett a mesterséges intelligencia szabályozási válaszainak irányításában.
Az OpenAI drámai vezetőváltása azt is jelenti, hogy Greg Brockman – aki az OpenAI társalapító csapatának tagja volt, akárcsak Altman – távozik az igazgatótanács elnöki posztjáról, de továbbra is az OpenAI elnöke marad, és beszámol a cég újonnan kinevezett ideiglenes vezérigazgatójának aki Mira Murati, az OpenAI korábbi CTO-ja.
Az OpenAI azt állítja, hogy azonnal megkezdi az állandó vezérigazgató hivatalos keresését.
„Az OpenAI-t szándékosan úgy alakították ki, hogy elősegítse küldetésünket: annak biztosítására, hogy a mesterséges intelligencia az egész emberiség javára váljon” – írja a testület közös közleményében. „A testület továbbra is teljes mértékben elkötelezett e küldetés szolgálatában. Hálásak vagyunk Samnek az OpenAI alapításához és növekedéséhez nyújtott sok hozzájárulásáért. Ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy új vezetésre van szükség. A vállalat kutatási, termék- és biztonsági funkcióinak vezetőjeként Mira kivételesen alkalmas az ideiglenes vezérigazgatói posztra. Maximálisan bízunk abban, hogy képes vezetni az OpenAI-t ebben az átmeneti időszakban.”
A 13 milliárd dolláros befektetés
A Microsoft eddig 13 milliárd dollárt fektetett az OpenAI-be, ami a cég 49%-os részesedését jelenti. Az Altman távozásának bejelentése után a kereskedés utolsó 30 percében a Microsoft részvényára 1%-kal esett vissza. Az Axios szerint a Microsoftot „percekkel” az nyilvános bejelentés előtt értesítették Altman távozásáról.
Az OpenAI-t eredetileg 2015-ben nonprofit szervezetként alapították, de 2019-ben „korlátozott-profit” vállalattá alakultak át a tőkebevonás érdekében – elismerve a csúcstechnológiájú AI rendszerek kiképzésével járó hatalmas költségeket. Altman a Financial Times-nak adott interjújában ezen a héten azt mondta, hogy reméli, a Microsoft növeli befektetését, hogy segítsen finanszírozni a „hatalmas”, közelgő modellkiképzési költségeket.
Az OpenAI sajtókapcsolati részlegével e-mailben felvett kapcsolatban a vállalat nem kívánta kommentálni a hivatalos blogbejegyzésen túlmenően. A Microsoft PR részéről Frank Shaw, a vállalat kommunikációs vezetője ezt a nyilatkozatot adta:
„Hosszú távú partnerségünk van az OpenAI-jel, és a Microsoft elkötelezett Mira és csapata mellett, amint ezt az AI új korszakát visszük vásárlóinknak.”
Az OpenAI igazgatótanácsát immár az OpenAI vezető tudósa, Ilya Sutskever, Quora vezérigazgatója, Adam D’Angelo; Tasha McCauley technológiai vállalkozó; és Helen Toner, a Georgetown Egyetem Biztonsági és Feltörekvő Technológiai Központjának stratégiai igazgatója.
Váratlan menesztés
Altman eltávolítása enyhén szólva váratlanul érkezett. A cég éppen a múlt héten adott otthont első fejlesztői konferenciájának, az OpenAI DevDay-nek, amelyet Altman vezetett. Altman csütörtökön felszólalt az Ázsia-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködési Konferencián és egy oaklandi, kaliforniai rendezvényen. A The Verge és a The New York Times szerint pedig több belső forrásra hivatkozva az OpenAI alkalmazottai akkor értesültek Altman kirúgásáról, amikor az nyilvánosságra került.
Altman nagy múltra tekint vissza a startup világban. Korábban a világ legbefolyásosabb acceletárorát, a Y-Combinatort alapította és vezette, és a Worldcoin, az ambiciózus kriptovaluta projekt igazgatótanácsában is helyet foglalt, kezdetben a krypto projekt társelnöke volt. Kezdetben Elon Musk is részese volt az OpenAI-nak, aki 2018-ban távozott, hogy elkerülje az összeférhetetlenséget a Teslával.
Altman az elmúlt néhány hónapban aktív szerepet játszott a szabályozó hatóságok mesterséges intelligencia elleni reakcióinak alakításában, megjelent az amerikai kongresszusi meghallgatásokon, és személyesen találkozott a világ vezetőivel, többek között Joe Biden elnökkel, Olaf Scholz német kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel. nemzetközi politikai körútján.
Satya Nadella nyilatkozatot tett közzé:
„Amint azt ezen a héten a Microsoft Ignite-nál láthatta, folytatjuk a gyors innovációt a mesterséges intelligencia ezen korszakában, több mint 100 bejelentéssel a teljes technológiai halmazban, az Azure-ban található AI-rendszerektől, modellektől és eszközöktől a Copilotig. A legfontosabb, hogy elköteleztük magunkat amellett, hogy mindezt ügyfeleinknek nyújtsuk, miközben a jövőt építjük. Hosszú távú megállapodást kötöttünk az OpenAI-val, amely teljes hozzáférést biztosít mindenhez, amire szükségünk van innovációs menetrendünk teljesítéséhez, valamint egy izgalmas terméktervhez; és továbbra is elkötelezett a partnerségünk, valamint Mira és a csapat iránt. Együtt továbbra is eljuttatjuk e technológia jelentős előnyeit a világhoz.
Fundraising Masterclass és a régió vezető startup szakértői a pénteki Central European Ecosystem Summit (CEES)-on
E hét péntekén több, mint 40, 14 országot képviselő neves előadót hallhatnak a csodás Néprajzi Múzeum konferenciaközpontjában a CEEcosystem Summit résztvevői. Hild Imre, az Óbudai Egyetem frissen alapított kockázatitőke-alapjának a vezetője, Szeles Nóra, a hazai közösségi finanszírozást elindító Tőkeportál egyik alapítója, Ács Zoltán, a Magyar Fintech Szövetség (a MAFISZ, angolul HFA) elnökeként és az MBH Fintechlab ügyvezető igazgatójaként, Márton István, az MVM Smart Future Lab vezetője, Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója, és Oszkó Péter, az OXO Technologies NyRt. igazgatóságának elnöke közös platformnak tekintik az eseményt, annak érdekében, hogy a sikeres exitet célzó, és tőzsdeképes cégek kinevelésére is képes hazai startup-ökoszisztéma nemzetközileg is versenyképessé váljon.
A startup-ökoszisztéma szereplői közül előad továbbá a Lunar Inkubátor, a Startup Hungary, a Pozi.io, a Future Founders, a HunBan, a Startup Grind, a tőzsdére készülő STRT, valamint a family officeok közül a TFL Capital és a GFS Consulting. Számos igen neves külföldi szakértő is előad, így a legnagyobb brit crowdfunding platformot, a Seedrs-t alapító Jeff Lynn, az egyik legnagyobb globális befektetési platform, az OurCrowd partnere, Bán Dénes, aki a címben szereplő előadást is tartja. És itt lesz a régió egyik legnagyobb kockázatitőke-befektetője, a 500VC török regionális vezetője, Tunya Irkad, ahogy több, az USA-ból hazánkba települt befektető, mint Jared Schrieber és a nemrégen az Interactive Venture Partners-hez csatlakozó Mary Alcantara és Czirják László is.
Az egyetemi startup programokat a Corvinus oldaláról bemutató Milos Milocsevics, valamint a MOME Innovációs Központjának litván vezetője, Lasma Ivaska is előad. A hazai nagyvállalati szektor inkubátorai közül az MVM Smart Future Lab Zrt. lesz jelen. A kiállítók között az innovációs szektor képviselőjeként a Dolphio Technologies, a befektetési tanácsadókat az Univerz Invest, a proptech, illetve az ingatlanszektort a NEO Property Services Zrt képviseli. A késő estébe nyúló eseményt egy zenés-táncos vacsora zárja a múzeumban. Másnap, szombaton délután folytatódhat a kapcsolatépítés az igencsak érdekesnek ígérkező Unicum túra során, amire a Zwack Múzeumban kerül sor, ahol a Füves Bár a spontán pitchelésre is helyt ad a kisvállalkozók körében nagyon népszerű Vallalkozas-okosan.hu workshopját követően.
A szervező csapat, a Tőkeportál.com, az InnoMaker Partners, a Jövő Innovációiért Közhasznú Alapítvány, a Tech In The City, a Startup Grind Budapest, az Óbuda Uni Venture Capital, az MBH Fintechlab és a Magyar Fintech Szövetség számára kiemelten fontos a best practicek terjedése, az egymás hibáiból való tanulás, a tudásmegosztás, azaz az ökoszisztéma szervezése.
A részletes program és az igen kedvező árú jegyek az esemény weboldalán találhatóak.
A konferencia főtámogatója az MVM.
További információkért írjon az ecosystem@tokeportal.com-ra.
Az Innomaker Partners a piacra lépő vállalkozásokat segíti tanácsadóként
A Magyar Fintech Szövetség a hazai fintech szolgáltatók érdekeit képviselő szervezet
Az MBH Fintechlab volt az első hazai fintech inkubátor
A Jövő Innovációiért Közhasznú Alapítvány kutatás-fejlesztéssel foglalkozik
Az Óbuda Uni Venture Capital a legfrissebb kockázatitőke-befektető és venture studió
A Startup Grind nemzetközi startup-inkubációs program
A Tech in the City egy hazai technológiai inkubációs és mentorprogram
A Tőkeportál az első hazai befektetéscélú közösségi finanszírozási szolgáltató
2023.11.07.
Bemutatkozik az OUVC Podcast
Obuda Uni Venture Capital and Venture Studio
Első epizódunkban Hild Imre (CEO) vezetésével bemutatkozik az OUVC csapata: Gulyás Gergő (Head of Operations and Strategic Partnerships), Khader Attila (Head of Finance), Szántó Károly (Director of Venture Studio), Vert Máté (Business Analyst).Ha szeretnéd tudni, hogy mi készül Óbudán vagy kíváncsi vagy arra, hogy miért teljesítenek jobban nemzetközi szintéren is a Venture Studio modellben alapított startupok, akkor mindenképpen hallgasd meg a bemutatkozó adásunkat!
Bemutatkozik az OUVC
Első epizódunkban Hild Imre (CEO) vezetésével bemutatkozik az OUVC csapata: Gulyás Gergő (Head of Operations and Strategic Partnerships), Khader Attila (Head of Finance), Szántó Károly (Director of Venture Studio), Vert Máté (Business Analyst).
Ha szeretnéd tudni, hogy mi készül Óbudán vagy kíváncsi vagy arra, hogy miért teljesítenek jobban nemzetközi szintéren is a Venture Studio modellben alapított startupok, akkor mindenképpen hallgasd meg a bemutatkozó adásunkat!
Csatlakozz hozzánk, és legyen részese ennek az izgalmas utazásnak, ahol az egyetemi világ és a vállalkozói szellem találkozik!
Kövess minket a többi csatornánkon is!
Facebook: https://www.facebook.com/obudaunivc
Linkedin: https://www.linkedin.com/company/ouvc-venture-capital-venture-studio
Instagram: https://www.instagram.com/obudaunivc/
Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCj_lKImjRt50lYLcZ2i58gA
Startup World Cup 2023
1.000.000 dollár a tét!
Budapest újra a startupok versengésének középpontjába kerül, amikor az idei évben is megrendezik a világ egyik legnagyobb startup eseményét, a Startup Világbajnokságot. Ez a megmérettetés olyan fiatal tehetségeknek kínál lehetőséget, akik nem csupán innovatív ötleteiket és technológiai fejlesztéseiket akarják bemutatni, de nemzetközi kapcsolataikat is fejleszteni szeretnék.
A Startup Világbajnokságot a san francisco-i székhelyű Pegazus Tech Ventures alapította, és mára 80 országban vált a startup vállalkozások legnagyobb megmérettetésévé. A verseny évről évre vonzza a startupokat, és a fődíj – egy 1 millió dolláros befektetés – igazi ösztönzést jelent az indulóknak. Az előző évben, 2022-ben, a magyarországi fordulót a Pozi.io csapata rendezte meg, és ez a megmérettetés hatalmas sikerrel járt. A rendezvényen hagyományos módon helyi startupok versenyeznek, hogy elnyerjék a lehetőséget a san francisco-i versenyre való kijutásra. A versenyzők lelkesedése és kitartása lenyűgözte az Innovációs Minisztériumot, amely főtámogatója volt a rangos eseménynek. A Startup Világbajnokság azzal segíti a hazai startup ökoszisztéma fejlődését, hogy lehetőséget teremt az új generáció innovatív vállalkozói számára, hogy kreativitásuk és technológiai hozzáértésük bemutatásra kerüljön nemzetközi porondon is. A magyarországi forduló idén október végén kerül ismét megrendezésre, és már most izgatottan várják a vállalkozók és befektetők, hogy láthassák, milyen új ötletekkel és projektekkel állnak elő a résztvevők.
A versenyre jelentkező startupok számára a budapesti forduló az ajtó egy új világba.
A döntőbe jutó csapatok nem csupán a dicsőségért és a fődíjért versengenek, hanem a nemzetközi hírnévért és a befektetők figyelméért is.
A verseny nemcsak az indulók számára, hanem az egész ország számára is jelentős, hiszen a fiatal vállalkozások sikerével együtt jár az ország innovációs potenciáljának növekedése. A győztes számára a verseny izgalma az idén is többnapos rendezvényben csúcsosodik ki. A regionális döntőben győztes csapatok a san francisco-i nagy döntőre utazhatnak, ahol az egész világ figyelme a legjobbakon lesz. Tavaly az Orca Aerospace szerezte meg a kiutazás lehetőségét, de a Babypurp vitte el a különdíjak és felajánlások többségét. Az idei évben remélhetőleg számos izgalmas és sokszínű ötlettel találkozhatunk majd, hiszen a startupok világa folyamatosan változik és fejlődik. A Pozi alapítói szerint a Startup Világbajnokság Budapesten való megrendezése óriási lehetőség a hazai startupok és a fiatal vállalkozók számára, hogy nemzetközi szinten is megmérettessék magukat. Az esemény hatalmas vonzerővel bír a befektetők és a nagyvállalatok számára is, akiknek ez a rendezvény remek alkalmat nyújt az új tehetségek felfedezésére és a potenciális együttműködések kialakítására. A Startup Világbajnokság budapesti fordulója nem csupán egy startup verseny, hanem egy olyan esemény, amely erősíti a hazai kreativitás nemzetközi hírnevét, lehetőséget teremt a legjobbaknak a bemutatkozásra, emellett partnereket, befektetőket találhatnak hazai és nemzetközi szinten egyaránt.
10 + 1 ígéretes európai startup az étel-pazarlás ellen
Forrás: eu-startups.com
Egy olyan világban, ahol az emberi fogyasztásra piacra dobott élelmiszerek közel harmada végzi a kukában, egy új startup csoport lép fel a globális válság megoldása érdekében. Az Eurostat szerint az EU fogyasztói (beleértve a kiskereskedelmet, éttermeket és háztartásokat) által elérhető élelmiszerek mintegy 10%-a végzi a szemétben. Ez a riasztó statisztika szembekerül egy másik lenyűgöző valósággal: az EU-ban mintegy 32,6 millió ember nem engedheti meg magának, hogy minden második napon minőségi ételeket fogyasszon. Az élelmiszer-pazarlás jelentős mértékben hozzájárul a üvegházhatású gázok kibocsátásához, és pazarolja az értékes természeti erőforrásokat, így a változásra való felhívás mind sürgős és releváns.
Milánótól Párizsig, Varsótól Berlinig és még tovább is, fiatal vállalkozók mesterséges intelligenciát, automatizmusokat és adatelemzést alkalmaznak az élelmiszertermelés, -fogyasztás és -gondolkodás forradalmasítása érdekében. Ezek a startupok nem csak az élelmiszer-pazarlás visszaszorítása érdekében kérdőjelezik meg az aktuális állapotot, hanem az élelmiszer-egyenlőtlenség és környezeti rombolás kezelése érdekében is.
Bemutatunk 10 + 1 ígéretes startupot, akik a hagyományos rendszereket kívánják áttörni az élelmiszer-pazarlás csökkentése érdekében. Legyen szó új módszerekről a gyümölcsök és zöldségek házhozszállításában, az AI felhasználásáról az élelmiszer ellátási láncok átalakításához vagy éppen az élelmiszer-hulladék természetes festékekké alakításáról, ezek a startupok határt szabnak a fenntarthatóságnak és bizonyítják, hogy a zero hulladék jövő nem pusztán álom, hanem elérhető valóság.
Babaco Market: Milánóban található, és egy anti-hulladék e-élelmiszerbolt, amely a kevésbé ismert, de tökéletesen ehető gyümölcsöket és zöldségeket hozza el az otthonunkba. Azok az olasz termékek, melyek a piaci logika miatt nehézségekbe ütköznek a kereskedelmi árusításban és veszélyeztetve vannak a pazarlástól, egyedi, friss és ízletes formában kerülnek szállításra az előfizetéses szolgáltatásukkal a fogyasztók otthonába egy dobozban. 2020-ban alapították, és több mint 8 millió eurót sikerült behúzniuk.
Bene Bono: 2020-ban Párizsban alapították, organikus élelmiszergyártó startup egy kis csavarral. A cég közvetlenül a gazdáktól vásárolja a “szépséghibás” zöldségeket, új bevételi forrást biztosítva számukra. Így a Bene Bono megfizethető áron kínál bio termékeket a fogyasztóknak, miközben hozzájárul az élelmiszer-pazarlás csökkentéséhez. 2020-ban alapították, és 8,8 millió eurót húztak be eddig a növekedésükhöz.
Foodsi: Varsóban található a székhelyük. Egy mobilalkalmazást hoztak létre, mely az élelmiszer-pazarlás ellen küzd, és lehetőséget kínál a fogyasztóknak élelmiszerek kedvezményes vásárlására, mivel a vállalkozások általában több élelmiszert készítenek, mint amennyit valójában el tudnak adni. A Foodsi segít ezeket a vállalkozásokat olyan fogyasztókkal összekapcsolni, akik megvásárolhatják a nem eladott termékeket kedvezményes áron. 2019-ben alapították, és 1,5 millió eurót sikerült bevonniuk, lehetővé téve a vállalkozásoknak, hogy csökkentsék a hulladékot és alternatív bevételt teremtsenek.
Freshflow: Berlinben található, és a mesterséges intelligenciát használja az élelmiszer ellátási lánc átalakításához. Az előrejelzéseken, pótláson és készletgazdálkodáson alapuló Freshflow jelentősen csökkenti az élelmiszer-pazarlást, miközben a boltok polcain mindig megfelelő készletet biztosítják. Ez nemcsak a szén-dioxid kibocsátást minimalizálja, hanem a friss élelmiszerekhez is könnyebben hozzájuthatnak az emberek, ezzel növelve a kiskereskedők profitját is. 2021-ben alapították, és 1,7 millió eurót sikerült beehúzniuk, hogy szembe tudjanak nézni a technológia segítségével a globális élelmiszer-pazarlás és a kiskereskedelmi szektor hatékonyságát javító megoldással.
GreenBytes: 2020-ban Izlandon alapították az innovatív éttermi menedzsment eszközt. A szolgáltatás arra összpontosít, hogy segítsen az éttermeknek az élelmiszer-pazarlás csökkentésében, növelje az üzleti hatékonyságot, és javítsa a vendégélményt. A mesterséges intelligencia segítségével képes ezeket a folyamatokat automatizálni és optimalizálni. Az alapításuk óta több mint 1 millió eurót sikerült behúzniuk, hogy továbbra is csökkentsék az élelmiszer-pazarlást és csökkentsék a CO2-kibocsátást az innováció és technológia révén.
La Patisserie Numerique: Párizsban található, és egy egyedülálló vállalkozás, mely a technológiát és a gasztronómiát ötvözi. A cég azt tűzte ki célul, hogy forradalmasítsa a desszertkészítést a séfeknek szóló szabadalmaztatott 3D-nyomtató technológiájukkal, amely élelmiszer-hulladékot hasznosít és desszertté alakítja azt. 2019-ben alapították, és több mint 800 ezer eurót sikerült megszerezniük, lehetővé téve a séfeknek, hogy új módon alkothassanak, miközben új felhasználási módokat találnak az élelmiszer-hulladék felhasználása számára.
Nosh: Essex-ben található, és egy AI által vezérelt mobilalkalmazás, amely segíti a felhasználókat az élelmiszer menedzselésében és a háztartási élelmiszer-pazarlásban. Ez a funkció lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy gondoskodjanak arról, hogy csak friss és biztonságosan fogyasztható élelmiszereket használjanak, és elkerüljék az esetleges egészségügyi kockázatokat. A Nosh lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy előre tervezzenek egy integrált bevásárlólistával, és még recepteket is ad azokhoz az alapanyagokhoz, amik éppen otthon vannak a spájzban. 2021-ben alapították, és több mint 69 ezer eurót sikerült bevonniuk a háztartási élelmiszer-pazarlás csökkentésére.
Orbisk: Utrechtben található, és egy teljesen automatizált élelmiszer-hulladék monitorozási rendszer. Kombinálva az okoskamerákat és mérlegeket, mesterséges intelligencia felismeréssel, fel vannak szerelve a szemetesek, hogy felismerjék és kövessék a elpazarolt hozzávalókat. A program segíti a vállalkozásokat abban, hogy azonosítsák a problémákat és növeljék a hatékonyságot, élelmiszert és pénzt megtakarítva. 2019-ben alapították, és több mint 5,4 millió eurót sikerült bevonniuk az élelmiszer-szolgáltató szektorban lévő hatékonyság optimalizálására.
Positive Carbon: Dublinban alapították, és szabadalmaztatott szenzorokat és élelmiszer-detektáló mesterséges intelligenciát alkalmaznak magas minőségű élelmiszer-hulladék jelentések biztosításához. A kis volumenű kávézóktól a nagy volumenű munkahelyi kampuszokig fejlesztenek olyan fejlett hulladékcsökkentési stratégiákat, amelyek jelentősen növelhetik a működési nyereséget. 2020-ban alapították, finanszírozásukról nincsenek részletek, de céljuk az, hogy felhasználóik élelmiszer-pazarlását 50%-kal csökkentsék.
SAGES: Londonban található az innovatív vállalat, amely a élelmiszer-hulladékokat természetes festékekké alakítja, és ezzel a fenntarthatóságot helyezi előtérbe a divat területén. Pigmenteket állítanak elő egy élénk 12 színű skálán, melyek alkalmazhatók a különféle anyagokra (természetes és szintetikus). Ezek 100%-ban természetesek, teljes egészében élelmiszer-hulladékból készülnek, és alacsony CO2-kibocsátással, netto semlegességgel bírnak, ugyanakkor magas színerejűek és színállóságúak. 2021-ben alapították a startupot, és több mint 140 ezer eurót sikerült bevonniuk.
+ 1 Munch: A fiatalokból álló csapat 2020-ban alapította ételmentő startupját. Az platformon keresztül élelmiszerláncok, boltok, szállodák és vendéglátóipari egységek kedvezménnyel értékesíthetik az aznap el nem adott, de jó minőségű élelmiszereiket. A SPAR Magyarország is partnerként csatlakozott a kezdeményezéshez, így mostantól minden SPAR és INTERSPAR üzletben elérhetővé válik a Munch ételmentés szolgáltatás. Bővebben a legfrissebb Growth Magazinban olvashattok róluk.
2023 legnagyobb technológiai üzletei mind a klíma-infrasruktúrához kapcsolódnak
Forrás: Sifted
Az idei évben az európai tech szektorban a klíma-infrastruktúra területén tevékenykedő startupok dominálták a legnagyobb üzleteket – derül ki a Sifted elemzéséből.
Eddig 2023-ban a régióban megkötött négy legnagyobb részesedési ügylet mind a klíma-infrastruktúra vállalatokhoz került. Az első helyen az H2 Green Steel van. Őket követi a akkumulátorgyártó Northvolt, majd a Zenobe Energy, akik elektromos autótöltőket fejlesztenek, és végül a Verkor, egy másik akkumulátorgyártó cég.
Az idei év 20 legnagyobb üzlete közül a felét a klíma-technológiai cégek nyerték el – ez a befektetett tőke 69%-át teszi ki a legnagyobb 20 ügylet értékének.
Ez a lista jelentősen eltér az előző évtől. 2022-ben a legnagyobb üzletek a fintech vállalatok FNZ, Klarna és Checkout.com között oszlottak meg – bár a Northvolt akkor is bekerült a legjobb három közé.
A Sifted a klíma-infrastruktúra startupokat olyan vállalkozásokként határozza meg, amelyek zöld technológiákon dolgoznak, melyek nagy területi elhelyezkedést igényelnek és tőkeigényesek. Általában két csoportba sorolhatók: az áttörést hozó technológiákon dolgozó cégek, például a nukleáris fúzió és a szén-dioxid megkötő technológiája, amelyekhez szintén gyárakat és üzemeket kell létrehozni a technológia kiterjesztése érdekében. Az H2 Green Steel, a hidrogénnel működő acélgyártáson dolgozó svéd vállalat ebbe a kategóriába tartozik.
Ezenkívül vannak olyan vállalkozások, amelyeknek nincs saját technológiai innovációjuk, de az meglévő technológiák terjesztésére koncentrálnak nagy méretben, például a zöld metanol előállítására szolgáló technológia.
A svéd akkumulátorgyártó vállalat, a Northvolt, ebbe a kategóriába tartozik – bár új technológiák fejlesztésén dolgoznak, elsősorban a gyártókapacitás kiterjesztésére fókuszálnak.
Az infrastruktúra nem illeszkedik a tipikus kockázati tőke modellhez, mely inkább a szoftvercégekre szakosodott. Az infrastruktúra beruházások sokkal tőkeigényesebbek. Az infrastruktúra megvalósítása érdekében sok startup a kockázati tőkén kívüli finanszírozás felé kacsingat, befektetéseket keres asset managerektől, állami bankoktól, nyugdíjalapoktól és magántőkealapoktól.
Például a Northvolt az asset managereknél, mint a BlackRock és a Baillie Gifford, a nyugdíjalapoknál, mint a CPP Investment, a kockázati tőkéknél, mint a Norrsken, valamint autógyáraknál, mint a Volkswagen szerepel a táblázatain.
Az év két legnagyobb üzlete közül mindkettő svéd vállalathoz került: H2 Green Steel és Northvolt. Harald Mix, egy svéd pénzügyi szakember, mindkét cég alapító csapatának tagja volt. Mix legújabb vállalkozása az Aira, egy direkt a fogyasztókhoz szóló vállalkozás, amely a hőszivattyúk és a háztartási energia piacán versenyez.
H2 és Northvolt hasonló cap table-szerkezettel rendelkeznek: mindketteőt támogatta Cristina Stenbeck, például az Kinnevik befektetési társaság tulajdonosa, valamint a Spotify Daniel Ek-je is befektetett a cégekbe.