Az innováció ereje és a fenntarthatóság iránti szenvedély vezette el a csapatot a világ legnagyobb tech kiállítására.

Miben rejlik egy vállalkozás alapításának igazi kihívása? Hogyan válik egy ötlet valósággá, különösen akkor, ha az egy innovatív, fenntarthatóságot célzó megoldás? Pancsa Emese, a Compocity alapítója, nemcsak választ adott ezekre a kérdésekre, hanem meg is élte őket, miközben saját útját járta a fenntartható dizájn és a környezettudatos innováció világában.

Az elmúlt években egyre többen találkoznak az ökoszorongás fogalmával, amely a környezeti válság következtében jelentkező aggodalmakat és szorongásokat írja le. Ez a jelenség nemcsak egyéni, hanem társadalmi szinten is érezhető, és sokakat arra ösztönöz, hogy aktívan keressenek megoldásokat a fenntarthatóság kérdésére. Emese nem a klasszikus vállalkozói utat járta be. Nála az ötletek nem a semmiből születnek – figyeli a világot, és ha valami nem stimmel, nekiáll megoldani. De nézzük csak, hogyan is kezdődött az egész.

A Compocity története

Giliszták és városi komposztálás: Miért ne?

Amikor Emese belevágott a formatervezői mesterszakba, gyorsan rájött, hogy nem elég, ha csak szép tárgyakat tervez. Valami nagyobbat akart, valamit, ami tényleg változást hozhat. „Engem az mozgatott, hogy tudok-e valami olyan megoldást létrehozni, ami proaktívan ösztökéli a változást” – meséli. És innen indult az egész zöld történet. Míg mások fenntartható anyagokat próbálgattak, ő már azon gondolkodott, hogyan reformálhatná meg az egész rendszert.

A nagy fordulat akkor következett be, amikor egy hétvégén hazament a családjához, és látta, hogy az öccse megpróbálta kivinni a konyhai maradékot a kertvégi komposztra. A szüleik leállították, mert attól tartottak, hogy nem jól csinálja, és csak büdös rothadás lesz a vége. Ahogy ott állt és nézte az egészet, érezte, hogy valami megmozdult benne. „Az ötéves öcsémnek nagyobb környezettudatossága volt, mint nekem” – gondolta magában. Ez elég volt ahhoz, hogy elkezdjen gondolkodni: hogyan lehetne a komposztálást egyszerűbbé, mindenki számára elérhetővé tenni? Innen már nem volt megállás. A városba visszatérve azon töprengett, hogyan lehetne a komposztálást a városi lakosok számára is könnyedén működővé tenni. Még nem volt teljesen tiszta, hogyan fog kinézni a dolog, de a cél már megvolt: valami olyan megoldást akart, ami tényleg segíti a fenntarthatóságot és illeszkedik a városi élethez.

„Hazavittem egy csomó gilisztát, és kísérleteztem azzal, hogyan lehet őket életben tartani és boldoggá tenni. Az egyetemi tanáraim teljesen kiakadtak, hogy még mindig nem rajzoltam semmit, mert a technológiát akartam megérteni, és nagyon szerettem volna más egyetemekre is elmenni, hogy ezt megtapasztaljam. Végül a hozzáállást elismerve félkész állapotban is elfogadták a munkát, amivel pedig egy hollandiai ösztöndíj programra jelentkezve be tudtuk fejezni azt a munkát, amit az öcsém elindított.”

Ekkor már elnyerte tanárai támogatását. Később ösztöndíjat kapott Hollandiába, ahol a mesterképzést is befejezte. Az ottani másfél éves kutatómunka eredménye lett az a beltéri komposztáló megoldás, amely már szabadjára engedte a gilisztákat. Ez egy mikroorganizmus-kultúrával dolgozik, és nagyon széles spektrumú élelmiszer-maradékokat tud gyorsan olyan magas minőségű tápanyaggá alakítani, amit helyben, a városban lehet hasznosítani. „Így nem lesz szükség arra, hogy ezeket kividd a városból, és valami nagy ipari komplexumban alakítsák át; helyben tudunk szerethető módon körforgást biztosítani, mindezt nyomon követhetően.”

Az egyetemi időszak vége felé már nemcsak formatervezőként, hanem az egész projekt nagyköveteként állt ott Emese, hogy csapatot építsen, és ebből egy vállalkozás lehessen.

Az alapítói gondolkodásmód

Vajon miért száradnak ki a facsemeték?

Emese mindig éles szemmel figyelte a világot. Nemcsak néz, hanem lát is. Például amikor észrevette, hogy a városban elültetett fák nagy része kiszárad, nem tudta annyiban hagyni a dolgot. „Amikor felköltöztem a városba, láttam, hogy elültettek egy csomó fát, és azoknak jó része kiszáradt” – meséli. És mit tett ilyenkor? „Láttam, hogy cserélik a fákat. Átmentem a kétszer-kétsávos főút közötti középső szigethez, és megkérdeztem a kertész bácsikat és néniket, hogy miért cserélik ki a fákat. Számomra az, ahogyan figyelek és információt gyűjtök, valahogy ösztönös” – magyarázza.

Ez a fajta kíváncsiság hajtja előre, és emiatt nem áll meg a megfigyelésnél – mindig cselekvésre készteti a dolgok iránti érdeklődése. „Ez a fajta figyelés a világra, és az, hogy ezekből utána feladatot csinálok magamnak akarva-akaratlanul, és ezzel lekötöm magam, jellemző rám” – teszi hozzá. És ez az, ami igazán különlegessé teszi: nemcsak nézi a világot, hanem változtatni is akar rajta.

A csapat szerepe – A megoldás kulcsa

Persze Emese sem egyedül dolgozik. Tudja, hogy az ötletei megvalósításához szükség van egy jó csapatra is. „Szerencsés vagyok, mert a csapatban van sok olyan szakember, aki segít ezeket a lehetőségeket racionális lépés sorrendbe állítani” – mondja. Ez a közös munka tette lehetővé, hogy megszülessen a Compocity is, ahol a komposztálás nem csupán egy technikai megoldás, hanem egy átgondolt ökoszisztéma része.

Az együttműködés alapvető fontosságú. „Bár az elején megpróbáltam mindent magam megtanulni… most már vannak olyan kertészmérnökök a csapatban, akik érzik és értik a komposzt minőségét.” Így válik egy ötlet valósággá, ahol a csapat minden tagja hozzáteszi a saját tudását, és közösen alkotnak valami igazán különlegeset.

Emese a csapatban nemcsak irányít, hanem inspirál is. „Figyelj, ezt láttam, és ez nem jó, mi lenne, ha ezt ezzel…” – osztja meg ötleteit, majd a csapat nekiáll megvalósítani azokat. Így születnek meg azok a projektek, amelyek valóban hatással vannak a környezetre és az emberek életére. Nemcsak egy alkotó, hanem egy igazi innovátor, aki tudja, hogyan lehet egy ötletből valóságot csinálni – mindezt úgy, hogy közben jobbá teszi a világot.

Startupnak lenni vagy nem lenni – ez itt a kérdés… 

– Avagy hogyan lett a Compocityből termék

Amikor Emese elkezdte építeni a Compocityt, fogalma sem volt róla, hogy amit csinál, azt egyáltalán startupnak nevezik-e. „Azt se tudtam, mi az a startup. Talán most már jobban tisztában vagyok vele, de még mindig tanulom. Tegnap például a legújabb ChatGPT-vel vitattuk meg, hogy a Compocity most klímaintézkedés, impact, agrotech, foodtech vagy smart city kategóriába tartozik-e, és még nem találtam rá a legjobb választ.” Bár ma már jobban tisztában van a fogalmakkal, még mindig úgy gondolja, hogy az a legfontosabb, hogy amit csinálnak, az jól legyen megcsinálva, függetlenül attól, hogy minek címkézik.

Amikor hazatért Hollandiából, tele volt energiával és ötletekkel. Már kicsit értett a hegesztéshez, forrasztáshoz, programozáshoz – „legalábbis annyira, hogy remélhetőleg jó kérdéseket tudjak feltenni a szakembereknek.” Az egyik legfontosabb felismerése az volt, hogy a Compocity valóban képes értéket teremteni. Az egyetemi versenyeken és bemutatókon mindenkiben megmozdult valami, amikor látták, mit alkotott. „Elkezdtem ezekből a rezonanciákból egy felelősséget érezni magamban” – meséli, és innentől kezdve nem volt visszaút.

Ekkor botlott bele a Design Terminal Mentor programjába, ahol rögtön azt érezte, hogy ez lesz az első jelentős előrelépés. Itt kezdett el igazán megismerkedni azzal, hogy mit is jelenthet egy startup. Számára nem az volt a lényeg, hogy startupként határozza meg magát. „Mindegy, hogy minek hívjuk, de jól kell megcsinálni” – mondja. Pont ez az, amiért nem a címkékre koncentráltak, hanem arra, hogy a Compocity valami különleges és értékteremtő legyen.

Amikor jelentkeztek a programba, már volt egy alapjuk – egy kattintható applikációs prototípus, egy brand, egy domén, és az első hardver prototípusok. „Emlékszem, hogy a .com már foglalt volt, de mondtam, hogy semmi baj, mert .help – mi ezzel fogunk segíteni.” Ez a fajta ösztönös hozzáállás, és az, hogy mindig találtak valami megoldást, hozta őket egyre közelebb az első nagy ügyfélhez.

„Közösségi termékfejlesztés? Jöhet!” – Az első nagy ügyfelek és a fejlődés

Amikor eljött az ideje, hogy megszerezzék az első nagy ügyfelet, Emese nem a hagyományos utat választotta. „Én ezt úgy hívtam, hogy közösségi termékfejlesztés” – meséli. Ez azt jelentette, hogy teljesen transzparensen felvállalták minden esendőségüket, és arra kérték a potenciális partnereiket, hogy támogassák őket a fejlődésükben. „Mi nem fogjuk tudni hitelesen megálmodni, hogy különböző közösségek mit tennének bele egy ilyen rendszerbe” – vallja be őszintén. Ez a hozzáállás hozta el az első nagy partnert is. Olyan nagyvállalatokat kerestek meg, akikről úgy gondolták, hogy megvan bennük a nyitottság és az érzékenység ahhoz, hogy egy még csak prototípusnak sem nevezhető terméket befogadjanak, és türelmesek legyenek velük.

A Bayer csapata például annyira nyitott volt, hogy még akkor is támogatták őket, amikor az egyik prototípus „bepisilt” – vagyis kifolyt belőle a komposztleves. De ez nem volt probléma, mert megvolt a bizalom. „Mi mindig ott leszünk, és mindig helytállunk, ha elrontjuk” – mondja. Ez a fajta őszinte, sebezhető, de fejlődni vágyó hozzáállás az, ami az ügyfeleket is megfogta, és ami miatt ma is hisznek a Compocity csapatában.

… aztán beütött a pandémia

Jött a COVID-19, és az egész világ hirtelen megváltozott. Senki sem volt felkészülve arra, ami következett. Az ország bezárt, Emese pedig kapott egy házi feladatot: „két hetem volt összerakni egy olyan vis maior stratégiát, amiben kezelem a pandémia következményeit, és hogy ez hogyan hat a Compocity-re.”

Amikor az ország hirtelen bezárta kapuit, egyértelművé vált, hogy radikálisan új stratégiára lesz szükség. „Ott álltam 30 évesen nulla vállalkozói tapasztalattal, és próbáltam megjósolni, hogyan fog a pandémia hatni a világra, és ez hogyan érinti majd a komposztálást” – emlékszik vissza Emese. Ez nem volt könnyű feladat. A legjobb tudása szerint rakta össze a tervet rengeteg alázattal. „Mi egy ökoetikus termékfejlesztést képzeltünk el, ami azt jelenti, hogy nagyon megnéztük, honnan hozunk anyagokat, ezeket milyen erőforrásokkal, kikkel együtt alkotjuk meg” – mondja Emese. Az volt a cél, hogy a pandémia ne akadályozza meg őket abban, hogy helyben, fenntartható módon valósítsák meg a terveiket. „Mi addig szépen, becsületesen létrehozzuk azt a terméket, ami már az MVP-n túlmutat, és amit ki lehet helyezni” – teszi hozzá. Ez az időszak rendkívül nehéz volt, hiszen a világ folyamatosan változott körülöttük, és senki sem tudta biztosan, mi fog történni.

Az is világossá vált, hogy a megszokott módszerek nem feltétlenül működnek ebben az új környezetben. Emese és a csapata számára ez egy igazi „orosz rulett” volt, ahol az intuíció és a rugalmasság volt a túlélés kulcsa. „Valahol ezek keveréke határozta meg, hogyan haladunk előre, kihez fordulunk, és mit szeretnénk elérni” – mondja, amikor arról beszél, hogyan navigáltak a pandémia által okozott káoszban.

Befektetés

„Minden egyes befektetési folyamatot egy üzletfejlesztési tréningként élek meg.”

A befektetési folyamat a startupok számára nemcsak pénzügyi forrást biztosít, hanem egy átfogó üzletfejlesztési tréningként is szolgál, amely során a cég és az alapítók egyaránt fejlődnek. Ahogyan Emese fogalmaz: „Minden egyes befektetési folyamatot egy üzletfejlesztési tréningként élek meg.”

A cégalapítás és az első befektetések

Amikor 2020-ban elérkezett az idő, hogy a Compocity jogilag is céggé alakuljon, Emese már tapasztalt vállalkozóként állt a befektetők elé. Az egyetemi évek alatt nemcsak a termékfejlesztésben, hanem a projektfinanszírozásban is komoly tapasztalatokat szerzett. „Már a legelejétől, az egyetemi időszak alatt is folyamatosan pályázatokra jelentkeztem, hogy építhessem a különböző eszközöket és fejleszthessem az applikációt” – emlékszik vissza Emese. Az egyetemi versenyeredményeiből szerzett több millió forintot teljes egészében a cégbe fektette.

A Design Terminal mentorprogramja és az azt követő „Demo Day” bemutatkozása után, 2020-ban, a pandémia kezdetekor, a Compocity készen állt az indulásra. Egy jelentős befektetéssel vágtak neki a piacnak, amely messze meghaladta az akkori induló vállalkozások átlagos finanszírozását. „Ekkor mi 40 millió forinttal tudtunk elindulni, és azt szerintem egy nagyon rendhagyó befektetés volt akkor” – mondja Emese büszkén. Ez a jelentős összeg lehetővé tette a csapat számára, hogy gyors ütemben fejlesszenek prototípusokat valódi termékekké.

Nagy György, a Prímaenergia Zrt. vezérigazgatója, és a Design Terminal érdekeltségében álló Arete Zrt. voltak azok, akik ebben a rendhagyó befektetésben részt vettek, és kulcsfontosságú szereplőkké váltak a Compocity korai növekedésében.

A prototípusoktól a piacra lépésig

Az indulás során a csapat olyan prototípusokat mutatott be a partnereknek, amelyek még nem voltak teljesen működőképesek. „Az elején voltak olyan prototípusok, amelyekben csak az elektronika működött, másokban csak a gépészet, de a kijelző például nem funkcionált. Viszont volt egy QR-kód, amit cellux-szal rögzítettünk, és elmondtam, hogy ‘Tessék elképzelni, ez a QR-kód ezen a képernyőn fog megjelenni, és ha beszkennelik, akkor az tényleg működni fog.’” – meséli Emese. Ennek ellenére a csapat tíz prototípust készített, amelyeket olyan nagyvállalatoknál helyeztek el, akikkel bizalmi kapcsolatot építettek ki.

A 40 millió forintos befektetésből sikerült létrehozni egy működőképes csapatot és gyártókapacitást. „Úgy érzem, hogy abból a 40 millió forintból egy év alatt a világ végéig elmentünk, és nagyon bölcsen használtuk fel azt az összeget” – mondja Emese. Ez a befektetés megalapozta a cég további növekedését, és lehetővé tette, hogy a prototípusokat valódi termékekké alakítsák.

Az első befektetési kör lezárása után Emese és csapata jobban megértette, hogyan lehet tovább építeni a céget. „Az első befektetők bizalma kulcsfontosságú volt számunkra. Nemcsak tőkét hoztak a cégbe, hanem hitet és támogatást is” – emlékszik vissza Emese. Az ilyen befektetések nemcsak pénzügyi stabilitást jelentettek, hanem azt is, hogy a befektetők komolyan hittek a vállalkozás sikerében.

Ahogy a cég növekedett, új kihívások elé nézett. 2022 nyarán újabb tőkeinjekcióra volt szükség, hogy támogassák a növekedési fázist. Ekkor a Kék Bolygó Klímavédelmi Magántőkealap 100 millió forinttal, a Prímaenergia Zrt. újabb 10 millió forinttal, és Morvai Tamás angyalbefektető 20 millió forinttal támogatta a vállalkozást. Ez a befektetés lehetővé tette a cég számára, hogy tovább skálázódjon, és felkészüljön a nemzetközi terjeszkedésre.

2023 decemberében újabb tőkét vont be a csapat, ami a nemzetközi piacra lépés előkészítéséhez volt szükséges. Ekkor csatlakozott a csapathoz Duda Ernő, aki kivásárolta az Arete részesedését, így 10.,9 százalékos tulajdonrészt szerzett a cégben. Ezen felül Duda Ernő egy 800 ezer eurós (314 millió forintos) konvertálható tagi kölcsönt is nyújtott, amely megalapozta a következő befektetési kört.

Egy kis háttérinformáció és tipp startupoknak:

Egy májusi konferencián találkoztunk a csapattal, ahol személyesen is bemutatkoztunk egymásnak. Ekkor kaptunk egy nagyon inspiráló visszajelzést a magazinunkról. Miután eldöntötték, hogy Duda Ernőt szeretnék bevonni a csapatba, az általunk készített interjút hallgatták meg, hogy jobban megértsék, hogyan gondolkodik befektetőként. Ez különösen fontos, mert egy befektető gondolkodásmódjának megértése kulcsfontosságú lehet a sikeres együttműködéshez. Az interjúk ilyen célú felhasználása segít abban, hogy a startupok jobban felkészüljenek a tárgyalásokra, és jobban összehangolják a céljaikat a leendő partnereikkel. Ezáltal nemcsak a pénzügyi befektetés biztosítható, hanem a hosszú távú stratégiai együttműködés is megalapozható.

A befektetők keresése: Kapcsolatépítés és stratégia

A startupok számára az egyik legnagyobb kihívás a megfelelő partnerek megtalálása, akik nemcsak financiális erőforrást hoznak, hanem valódi értéket is hozzáadnak a vállalkozáshoz. „Az volt a fontos, hogy olyan befektetőt találjunk, aki nemcsak pénzt ad, hanem aki tényleg érti, hogy miben vagyunk jók, és miben van szükségünk segítségre” – hangsúlyozza Emese.

Emese pragmatikus hozzáállása a befektetőkereséshez is hozzájárult a Compocity sikeréhez. Nem félt kapcsolatba lépni olyan emberekkel, akikről úgy gondolta, hogy okosabbak nála, és akiktől tanulni szeretne. „Én általában kiállításokon találok befektetőket. Akkor is, ha nem lesz belőle konverzió, de az a network, az a kapcsolati háló, akit megismerek, az tényleg így szokott működni” – mondja Emese. Az ilyen kapcsolati hálók felépítése kulcsfontosságú a startup világában, ahol gyakran az ismeretségek és a bizalom legalább annyit ér, mint a pénz.

Egy konkrét példa erre, amikor a London Tech Week-en egy SDG-szakértővel beszélgetett. „Egy baromira jót beszélgettem egy SDG-s szakértővel… vele arról szerettem volna beszélgetni, hogy a nagyvállalatok, az ügyfeleink számára ezek a típusú célok hogyan jelennek meg, és hogyan tudják lefordítani a saját működésükre.” A beszélgetés végül egy olyan kapcsolatot eredményezett, amely hosszú távon is hasznosnak bizonyult. „A következő nap visszajött egy könyvvel, amit dedikált nekem, nekünk, hogy mennyire jó volt ez a beszélgetés, és amúgy ő szeretné elmondani, hogy befektető, és azóta is beszélgettünk.”

Amikor befektetőt keres, Emese nem csupán financiális erőforrásokat keres. Olyan embereket igyekszik találni, akik tapasztalataikkal és tudásukkal is hozzájárulhatnak a vállalkozás sikeréhez. „Nagyon jók vagyunk ügyféligény lefordításában fejlesztési igényekre, de üzletfejlesztési oldalon, hogy egy nemzetközi céget hogyan kell megépíteni, bár vannak jó tanácsadóink, de kevés az az ember, aki csapaton belül ezt vele együtt lélegezve tudja ma még csinálni” – mondja Emese.

Ezért fontos számára, hogy olyan befektetőkkel találkozzon, akiktől tanulhat, és akik képesek rámutatni arra, hogy hol kellene másképp csinálni valamit. Az ilyen találkozások gyakran kiállításokon, szakmai eseményeken történnek, ahol közvetlenül megismerheti a befektetők nézőpontját és elképzeléseit.

A befektetési körök menedzselése az egyik legizgalmasabb és egyben legmegterhelőbb része a startup életnek. Emese ezt úgy írja le, mint egy érzelmi hullámvasutat, ahol az alapítóknak nemcsak a cég sorsáról, hanem saját érzelmeik kezeléséről is gondoskodniuk kell. „Nyilván az a része érzelmileg nehéz, hogy ez a one shot, tehát hogy ott van egy momentumom, tizen- sok ember három-négy évnyi munkáját képviselni. Plusz az a bizalom, hogy tizenezer ember használja a rendszerünket, és attól függően, hogy én ott hogyan teljesítek mint ennek a képviselője, azon fog múlni, hogy az a projekt hova tud nőni, hogy az ügyfelek által igényelt fejlesztésekre be tudom-e hozni a finanszírozást” – mondja Emese.

A befektetési folyamat során Emese számára kulcsfontosságú, hogy őszinte és nyitott legyen a befektetőkkel. Nem fél segítséget kérni, ha elakad valamiben, és ezt gyakran a befektetők felé is kommunikálja. „Általában én nagyon gyorsan reagálok arra, ha valamit elrontottunk, sőt, pont azért, ahogy meg is ismerem őket. Én szeretek kapaszkodni abba, hogy te azért vagy itt, légy szíves, hogy segítsél, és én nem félek segítséget kérni” – vallja Emese. Ez a nyitottság és őszinteség lehetővé teszi, hogy a befektetőkkel való kapcsolatai hosszú távon is gyümölcsözőek legyenek.

Ez a pragmatikus és őszinte hozzáállás segítette a Compocity-t abban, hogy a kezdeti nehézségeken túljutva sikeresen növekedjen és fejlődjön, és most már készen álljon a nemzetközi piacra lépésre is.

Hova tart a Compocity sztorija? – Újracsomagolt fenntarthatóság

Az irány egyre tisztább. Egyre több helyen jönnek rá, hogy a fenntarthatósági projektek sokszor nem tudnak igazán gyökeret verni, amíg nincs meg hozzájuk a megfelelő környezet, a nyitottság, és az edukáció. Akárhogy is, ha nincs meg az eszközök megértése, és az a támogatás, hogy lássuk, hogyan javítják a világunkat, akkor ezek a megoldások nem fognak igazán működni.

“Vannak már komposztálási megoldások a világban, de valahogy egyik sem fogott meg igazán – mondja Emese. Tavaly például a Sziget Fesztiválon jöttek szembe velünk a döntéshozók egy Fintech cégtől. Megnézték, hogy mi mit csinálunk, és teljesen más szemmel láttak minket. Mert bár náluk már volt valami nagy monstrum az alagsorban, ami elvileg komposztálhatna, senki sem tudta, hogyan kell használni. A mi megközelítésünk viszont egészen más volt. Mi nem vakarózunk attól, hogy valahol elrejtsük az élelmiszer-maradékokat, hanem sikerült azt újracsomagolni – ahogy mi látjuk, az élelmiszer-hulladék egy tök jó alapanyag, amiből beltérben, szagmentesen és automatizáltan lehet valami izgit csinálni.”

És itt jött a fordulat. Ezek az emberek azt mondták nekik, hogy az ő meglévő megoldásukat le szeretnék cserélni a Compocityre. Ez volt az a pillanat, amikor a csapat elkezdett valóban hinni saját erejében. De azért nem ugrottak bele ész nélkül. „Egy eszközzel beállni nem feltétlenül ökoetikus” – mondtuk nekik. “Mi olyan méretben akarunk dolgozni, ahol tényleg értéket tudunk teremteni, nem csak úgy teszünk, mintha. Úgyhogy azt javasoltuk, hogy toborozzunk néhány cimborát, és csináljunk egy közös projektet. És képzeld, ők kezdték el „szélszelni” a Compocity-t, mondván, hogy ők majd segítenek nekünk további társakat találni.”

Nemzetközi vizeken

A nemzetközi piacra lépés a Compocitynél úgy működik, hogy ahol látják a lehetőséget, ott kérnek segítséget. Jelenleg két országban vannak jelen, és 2025-re újabb kettőben fognak megjelenni. „Amikor azt mondjuk, hogy ‘figyi, segítsetek már társakat találni,’ akkor elég sokan elkezdenek hinni bennünk és segítenek a növekedésben. Ez az, ami hitelessé tesz minket, és egyre több közösséget tudunk megszólítani, főleg vállalati szinten.”

Amerikában például a CES technológiai kiállításon a top 5 food tech megoldás között említették őket. Pedig először úgy voltak vele, hogy túl nagy kockázat lenne ilyen korai fázisban ott kiállítani. De úgy döntöttek, hogy jelentkeznek, és ha behívják őket, akkor van ott keresnivalójuk. „És behívtak. Ez egy olyan visszajelzés volt, ami miatt most elégedettek vagyunk az eredménnyel.”

Az angol piacon például az oktatási intézmények körében nagy az érdeklődés a megoldásuk iránt. Erre már csináltak hazai validációt is, és jól működik különböző generációk és életkorok tekintetében. „A következő lépés az lesz, hogy a ‘törpöket’ is megszólítsuk, és utána minden beltéri közösségben ott lehessünk. Ez nyilván egy hosszabb folyamat, egy 8-10 éves történet, de a cél az, hogy ha valaki városi komposztálásról beszél, akkor a Compocity jusson eszébe.”

A csapat számára nem az a cél, hogy előre menetelve mindent elsodorjon maga mellett. Sokkal inkább az, hogy felkarolja azokat is, akik eddig máshogy csinálták a dolgokat. Az a szenzorkészlet, amit kifejlesztettek, egy validációs eszköz, amit akár más meglévő megoldásokba is át lehet ültetni. Hiszen a világnak és a Földnek most nem arra van szüksége, hogy újabb és újabb termékeket fejlesszenek le, hanem arra, hogy együtt erősítsék egymást.

A növekedésük egyik kulcsa a piacok jobb megértése, de ugyanakkor ébernek kell lenniük arra, hogy a technológiájukat hol és hogyan tudják beültetni mások megoldásaiba is. Így nem kell attól tartaniuk, hogy egyedül oldják meg az amerikai piacon az összes kihívást; inkább megtalálják azokat a társakat, akikkel együtt tudnak sebességgel haladni. Mert a Földnek most éppen erre van szüksége.

Kiegészítő szösszenet: 

10 megrázó tény a klímaválságról és élelmiszerpazarlásról, amelyek a Föld jövőjét fenyegetik

  1. Élelmiszerpazarlás mértéke: Világszerte évente körülbelül 1,3 milliárd tonna élelmiszer kerül kidobásra, ami a globális élelmiszer-termelés egyharmadát teszi ki. Ez az elképesztő pazarlás nemcsak erkölcsi kérdéseket vet fel, hanem hatalmas környezeti terhet is jelent, mivel a lebomló élelmiszerek metánt bocsátanak ki, ami 25-ször erősebb üvegházhatású gáz, mint a szén-dioxid.
  2. Az éhezés paradoxona: Miközben évente több mint 1 milliárd tonna élelmiszer megy kárba, közel 690 millió ember éhezik világszerte. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint, ha a világon feleslegben termelt élelmiszereket megfelelően elosztanák, senkinek sem kellene éheznie.
  3. A komposztálás előnyei: Egy tonna komposztált élelmiszer-hulladék körülbelül 0,5 tonna szén-dioxid kibocsátását előzi meg. Ha globálisan elterjedne a komposztálás, évente több millió tonna üvegházhatású gáz kibocsátását lehetne megelőzni, miközben értékes tápanyagokkal gazdagítanánk a talajainkat.
  4. Élelmiszer-termelés és a klímaváltozás: Az élelmiszertermelés jelenleg a globális üvegházhatású gázkibocsátás 26%-áért felelős. Az élelmiszerpazarlás csökkentése és a komposztálás nemcsak a kibocsátás mérséklésében segítene, hanem fenntarthatóbb mezőgazdasági rendszerek kialakításában is.
  5. Globális felmelegedés: Az elmúlt 150 év során a Föld átlaghőmérséklete több mint 1°C-kal emelkedett. Ha a kibocsátások üteme nem változik, a hőmérséklet emelkedése a század végére akár 3-4°C-ot is elérhet, ami katasztrofális következményekkel járhat az ökoszisztémákra és az emberi életre nézve.
  6. Vízpazarlás az élelmiszergyártásban: Az élelmiszerpazarlás nemcsak az élelmiszereket pazarolja, hanem a gyártásukhoz felhasznált víz is kárba vész. Az elpazarolt élelmiszer előállításához évente körülbelül 250 köbkilométer vízre van szükség – ez a mennyiség megegyezik az amerikai Niagara-vízesés éves vízhozamával.
  7. Tápanyagveszteség: Az élelmiszerhulladék kezelése során keletkező komposzt visszajuttatható a földekbe, javítva a talaj termékenységét és csökkentve a műtrágyák használatának szükségességét. Azonban a világ élelmiszerhulladékának több mint 60%-a a szeméttelepeken végzi, ahol lebomlása során metánt bocsát ki.
  8. A komposztálás hatása a talajra: A komposzt hozzájárul a talaj szervesanyag-tartalmának növeléséhez, javítva annak vízmegtartó képességét és csökkentve a szárazság okozta károkat. Az egészséges talajok ellenállóbbak a klímaváltozás hatásaival szemben, így a komposztálás hosszú távon fenntartható mezőgazdaságot eredményezhet.
  9. Éghajlati menekültek: A globális felmelegedés miatt 2050-re akár 200 millió ember is kénytelen lehet elhagyni otthonát a klímaváltozás következményei miatt, mint például a tengerszint emelkedése, az aszályok és a természeti katasztrófák. Ez az éghajlati menekültválság súlyos társadalmi és gazdasági hatásokkal járhat.
  10. Fenntartható jövő: Ha az élelmiszerpazarlás 50%-kal csökkenne, az évente 1,3 milliárd tonna szén-dioxid-kibocsátásnak megfelelő mennyiséget lehetne megtakarítani. Ez körülbelül megegyezik az Egyesült Államok teljes autóiparának éves kibocsátásával, ami jelentős előrelépést jelentene a globális felmelegedés elleni küzdelemben.

Ezek a tények rávilágítanak arra, hogy az élelmiszerpazarlás és a komposztálás kérdése nem csupán egyéni felelősség, hanem globális kihívás. A komposztálás nemcsak a környezeti károk mérséklésében játszik szerepet, hanem egy fenntarthatóbb, élhetőbb világ kialakításában is. A Föld jövője szempontjából kulcsfontosságú, hogy mindannyian tudatosabban bánjunk az élelmiszerekkel és a hulladékkezeléssel, mert ezek a lépések akár a bolygónk megmentését is jelenthetik.

Fogalommagyarázat

Ökoszorongás: Az ökoszorongás a környezeti válságok, például a klímaváltozás és a természeti erőforrások kimerülése miatt érzett aggodalom és szorongás. Ez a jelenség egyre gyakoribb a globális fenntarthatósági kérdések iránt érzékeny emberek körében, és sokakat arra ösztönöz, hogy aktívan keressenek megoldásokat a környezeti problémákra.

MVP (Minimum Viable Product): Az MVP egy olyan kezdeti termékverzió, amely csak a legszükségesebb funkciókat tartalmazza, de már használható, és képes piaci visszajelzéseket generálni. Az MVP célja, hogy a lehető leggyorsabban kiderüljön, van-e kereslet a termékre, mielőtt további erőforrásokat fektetnének a fejlesztésébe.

Közösségi termékfejlesztés: A közösségi termékfejlesztés során a termékfejlesztők bevonják a közösséget vagy a potenciális felhasználókat a fejlesztési folyamatba. Ezáltal nemcsak valós időben kapnak visszajelzéseket, hanem a közösség is aktívan részt vesz a termék végső formájának kialakításában.

Design Terminal Mentor program: A Design Terminal egy olyan platform és mentorprogram, amely támogatja a startupokat és innovatív vállalkozásokat. A program keretében a résztvevők mentoroktól kapnak segítséget, hogy ötleteiket sikeres vállalkozásokká fejlesszék.

Befektetési kör: A befektetési kör egy folyamat, amely során egy vállalkozás tőkét von be külső befektetőktől. Ezek a befektetők pénzt fektetnek a cégbe, cserébe részesedést kapnak a vállalkozásban. Az elsődleges cél, hogy a vállalkozás növekedjen, és a befektetők számára megtérüljön a befektetés.

Validáció: A validáció a termék vagy szolgáltatás piaci érvényesítését jelenti. Ez magában foglalja annak ellenőrzését, hogy a termék vagy szolgáltatás ténylegesen megfelel-e a piac igényeinek és elvárásainak, és hogy van-e rá kereslet.

CES (Consumer Electronics Show): A CES a világ legnagyobb technológiai kiállítása, ahol a legújabb technológiai innovációkat mutatják be. A CES-en való részvétel egy startup számára hatalmas lehetőséget jelent, hogy globális szinten is ismertséget szerezzen és kapcsolatba lépjen befektetőkkel, partnerekkel.

Ökoetikus termékfejlesztés: Az ökoetikus termékfejlesztés olyan megközelítés, amely során a fejlesztés minden lépésében figyelembe veszik a környezeti és etikai szempontokat. Az ilyen termékeknél fontos, hogy a gyártási folyamat és az alapanyagok is fenntarthatók legyenek, minimalizálva a környezeti lábnyomot.

Ez a tartalom a Growth Magazin 2024Q3 számában jelent meg

Legyen az hiba, vagy észrevétel, írd meg nekünk az info@growthmagazin.hu -címre

Lapozz bele!

Growth Magazin 2024Q4 – demo

Kattints a magazinra és lapozz bele most!

Ezeket láttad már?

// Nézd meg a videókat