Ismerkedjünk meg az imposztorszindrómával
Jól sikerült a befektetői pitch, úton van a term sheet, de folyamatosan attól rettegsz, hogy rájönnek a befektetők, hogy nem is vagy annyira jó, mint azt gondolják? Kapod a visszajelzéseket, hogy mennyire fantasztikus, amit csinálsz, de valójában csalónak érzed magad? Tartottál egy lehengerlő előadást, majd záporoznak feléd a dícséretek, de úgy érzed ezt egyáltalán nem érdemled meg és nem tudsz büszke lenni a teljesítményedre? Az egyetemen, amikor túl voltál egy sikeres vizsgaidőszakon, úgy érezted csupán a szerencsének köszönhető és persze mások támogató segítségének, hogy kiválóan teljesítettél?
Ha ezek közül bármelyiket is érezted valaha esélyes, hogy te is azok közé tartozol, akik megélték már az úgynevezett imposztorszindrómát. Nézzünk kicsit a mélyére, hogy mit jelent maga a kifejezés. Honnan ered? Kiket érint igazán? Így ha legközelebb a fenti esetek közül találkozol valamelyikkel, hátha csökkenti a szorongásodat az a tény, hogy nem csaló, vagy csupán imposztorszindrómától szenvedsz.
De kezdjük a legelején, mi is az az imposztorszindróma?
Ez egy pszichológiai jelenség, amelynek során a személy folyamatosan attól retteg, hogy csalódást okoz, vagy lelepleződik a hiányosnak gondolt képességeinek köszönhetően, még akkor is, ha mások kivülről sikeresnek ítélik meg. Gyakori jelenség azok körében, akik magas teljesítményre törekednek a munkájukban vagy a tanulmányaikban. Az érintettek általában alulértékelik önmagukat, és képtelenek elfogadni a sikerüket, mert úgy érzik, hogy csak véletleneknek vagy mások segítségének köszönhetik azt. A fogalmat először két amerikai klinikai szakpszichológus, Pauline R. Clance és Suzanne A. Imes alkotta meg az 1970-es években a „The Impostor Phenomenon in High Achieving Women: Dynamics and Therapeutic Intervention” című tanulmányukban. Ekkor még az az elképzelés élt, hogy csupán a dolgozó nőket érinti a jelenség. Megfigyelték, hogy a sikeres nők olyan érzésekkel küzdenek, mint az alábecsülés és a siker lelepleződésétől való félelem. Főleg olyan szakterületeken üti fel a fejét a jelenség, ahol korábban férfi “túlerő” volt jellemző. Később persze bebizonyították, hogy teljesen mindegy milyen nemű az illető, hiszen bárkinél előfordulhat az imposztorszindróma. Azonban a kutatások azt mutatják, hogy nők esetében gyakrabban fordul elő ez a jelenség, mint a férfiak esetében. Nők esetében gyakran a társadalmi elvárások, a gender sztereotípiák és a nőkre nehezedő nyomás miatt jelentkezik. A férfiak esetében ugyanez a jelenség ritkább, mert a férfiak általában nagyobb önbizalommal rendelkeznek és kevésbé hajlamosak arra, hogy kétségbe vonják saját képességeiket. Ha számszerüsíteni szeretnénk, azt feltételezik a kutatási eredmények alapján, hogy a nők körülbelül 70-75% -a, míg a férfiak körülbelül 60-65% -a szenved tőle életük valamely időszakban. A fenti számokra persze hatással lehetnek a kulturális különbségek, a szakmai háttér vagy a képzési szint egyaránt.
Kialakulása
Az imposztorszindróma gyakran korábbi traumák vagy nehézségek nyomán alakul ki. Az alábbiakban néhány olyan tényezőt sorolunk fel, amely hozzájárulhat a kialakulásához:
Családi nyomás: Abban az esetben, ha a család nagyon magas elvásárokat támaszt valakivel szemben előfordul, hogy úgy érzik sosem teljesítenek elég jól, és folyamatosan imposztornak érzik magukat.
Alacsony önbecsülés, kisebbrendűségi érzés: Az alacsony önbecsülésű személyek gyakran úgy érzik, hogy nem érdemlik meg a sikereiket, és folyamatosan félnek, hogy felfedik őket, mint csalókat.
Előítéletek: Az előítéletek például a rasszizmus, a nemi diszkrimináció, vagy a szexizmus is lehetnek az imposztorszindróma kialakulásának okai. Gyakran érzik úgy az emberek, hogy a sikereiket valójában nem ők érték el, hanem a társadalmi előnyöknek köszönhetőek, vagy pozitív diszkriminációnak.
Szorongás és depresszió: Azok a személyek, akik szorongással vagy depresszióval küzdenek, gyakran úgy érzik, hogy nem képesek teljesíteni a feladatokat, és állandóan imposztornak érzik magukat.
Az imposztorszindróma tünetei
Azt szögezzük le, ha a tünetek jelentős része igaz is valakire, attól még nem szabad készpénznek venni a “kórképet”. Nem léteznek tűpontos diagnosztikai eszközök, ezért mielőtt bárki magára húzza azt, hogy imposztorszindrómában szenved, inkább keressen fel egy szakembert a témában.
Az alábbi jelek viszont figyelmeztetőek lehetnek:
Alacsony önbecsülés és önértékelés: Gyakori kétségbeesés a saját képességeket és teljesítményt illetően.
Sikerek elértéktelenítése: az elért sikereket nem értékelikt és azokat a véletleneneknek tulajdonítják vagy úgy érzik azok mások segítségének köszönhetőek.
Félelem a lebukástól: azt hiszik, hogy a sikereik hamisak és egyszer felfedik a csalásukat.
Magas szintű stressz és feszültség: Gyakran nagyon magas szintű stresszt élnek meg a sikereiket illetően, és folyamatosan aggódnak azon, hogy lelepleződnek.
Túlzott kritikai magatartás önmagunkkal szemben, képtelenek elismerni a saját erőfeszítéseiket és teljesítményüket.
Dicséret és kudarc feldolgozása
Az imposztorszindrómában szenvedő emberek gyakran nehéznek érzik a dicséret fogadását. Számukra a dicséret még inkább megerősíti azt a gondolatot, hogy valójában nem érdemlik meg az eredményeiket. Az ilyen emberek gyakran elbagatelizálják a dícséret jelentőségét, vagy egyszerűen nem hisznek a dicséretnek, mondván, hogy „csak azért dicsérnek, mert kedvesek, vagy korrektek akarnak lenni.” Ezenkívül gyakran félnek attól, hogy a dicséret által keltett népszerűség hatására még nagyobb elvárásokat támasztanak velük szemben, és azt érzik, hogy ez még inkább felszínre hozza a hiányosságaikat. Az imposztorszindrómában szenvedő embereknek nehéz feldolgozni a kudarcot is, mert a kudarc gyakran megerősíti azt a gondolatukat, hogy valójában nem érdemlik meg a sikereiket. Az ilyen emberek gyakran túlzottan kritikusak önmagukkal szemben a kudarc bekövetkezte után, és szinte lehetetlennek érzik a helyzet megoldását.
Startup alapítók és az imposztorszindróma
Startup alapítók körében is gyakori a jelenség. Az új vállalkozások alapítása kihívásokat és nyomást jelent, és az alapítók gyakran úgy érzik, hogy nem megfelelők a feladatuk ellátásához, vagy hogy csak véletlenül sikerült elérniük a sikereket. Az imposztorszindróma a vállalkozás alapításának korai szakaszában gyakran jelentkezik, amikor az alapítók még nem érzik magukat teljesen biztosnak abban, hogy mit is jelent az új vállalkozásuk vezetése. A sikeres vállalkozás alapításának nyomása és az alapítók által érzett kétség a saját képességeikről csak fokozza az imposztorszindróma tüneteit. Azonban fontos megjegyezni, hogy ez nem jelenti azt, hogy az alapító nem alkalmas a vállalkozás vezetésére, hanem inkább azt jelzi, hogy az alapítók önbizalmán mindenképpen dolgozni kell, emellett hangsúlyt kell helyezni a vezetői kompetenciák fejlesztésére. A megfelelő támogatás és egy szakmai mentor bevonása enyhítheti ezeket a tüneteket és erősítheti az alapítók önbizalmát.
Hibák, amiket startup alapítóként ne kövess el:
A család és barátok véleméynének meghallgatása: Félreértés ne essék, nem kell figyelmen kívül hagyni mindent, amit a közeli családtagok mondanak, de a barátok és családtagok gyakran azt gondolják, hogy egy startup építése valamiféle hobbi csupán. Néhány ember számára ez jó dolog lehet, mert arra készteti őket, hogy bebizonyítsák, hogy mások tévednek velük kapcsolatban. Viszont megint másokat ez visszatarthat, és ők lesznek azok, akik elkezdenek kételkedni önmagukban.
Úgy érzed, nem tudsz eleget: Teljesen természetes, hogy az alapítók aggódnak amiatt, hogy nem tudnak annyit, amennyit a munkájuk elvégzéséhez tudniuk kellene. Manapság minden eddiginél többféle készségre van szüksége egy alapítónak. Régen a vállalkozók megúszhatták egyetlen szakterület elsajátításával, majd bővíthették ismereteiket néhány más kulcsfontosságú területen, például a számvitel és az emberi erőforrások terén. Manapság viszont egy startupper jogosan azt érezheti, hogy több különböző szakterületen kell kiismernie magát. Ez viszont nem azt jelenti, hogy fejlesztőként, marketingesként, HR-esként is magas kvalifikáltnak kell lennie, hiszen ez irreális elvásár lenne.
Félelem attól, hogy a befektetők nem veszik komolyan az alapítót: Ez egy másik teljesen természetes aggodalom. Amikor befektetőket keresünk, arra kérjük őket, hogy adják oda a nehezen megkeresett pénzüket A bankok is háttérellenőrzést végeznek, mielőtt valaki, hitelt és jelzálogot igényel. Valójában azt kéri egy alapító, hogy fektessenek be az ötletükbe, a csapatukba és a technológiájukba. Ez a másik oldalon egy kockázatvállalás, ezért teljesen természetes, ha tüzetesen utánanéznek egy alapítónak és csupán egy beszélgetés nem elegendő arra, hogy megtörténjen egy ilyen volumenű üzleti döntés.
Aggodalomra viszont semmi ok, mert sok ismert ember is beszélt már nyíltan az imposztorszindrómájáról, és arról, hogy hogyan befolyásolta az életüket. Néhány példa közülük: Emma Watson: A Harry Potter színésznője adott hangot annak, hogy az imposztorszindróma gyakran hatással van a színészek életére, különösen a fiatalon sikeressé váló színészek esetében, akik új területeken próbálnak sikereket elérni. Michelle Obama: A volt First Lady beszélt az imposztorszindrómájáról és arról, hogyan tudta leküzdeni azáltal, hogy elfogadta, a sikerei nem a véletleneknek köszönhetőek.
Jogosnak tűnik viszont az a kérdés, hogy honnan tudhatjuk, hogy valaki nem imposztorszindrómában szenved, csak szimplán csaló?
Valójában ez két különböző fogalom, és az egyik nem magyarázza a másikat. Az imposztorszindróma egy olyan érzés, amely a sikeres személyeket érinti, akik úgy érzik, hogy a sikereiket véletlenül érték el, és folyamatosan félnek, hogy felfedik őket, mint csalókat. A csalás viszont egy tudatos, szándékos magatartás, amelynek célja megtéveszteni másokat, hogy valami olyasmit tegyenek, amit nem mernek vagy nem képesek megtenni ők maguk. Ha valaki csaló, akkor nem szenved imposztorszindrómában, mert tudatosan cselekszenek, és nincs bennük félelem a lebukást illetően.